arrow-downburgerchev-downclosedepartmentdownloadglobeloaderlocationloginmagnifiersearchuser facebooklinkedintwitterxingyoutube atbechczdeesfrgbhuieitnlplsk

„Változtatni, mégis megőrizni”

Beszélgetés a KAISER+KRAFT B2B kereskedelmi cég fenntartható jövőről kapcsolatos nézeteiről

A B2B e-kereskedelem Európában folyamatosan növekszik és mára az egy trillió eurós eladást is meghaladta. A növekedést főleg a koronavírus okozta járvány gyorsította fel, hiszen számos cég váltott át a digitális eszközök használatára. A digitalizáció jelentőségéhez és ennek előnyeihez azonban az a felelősség is hozzátartozik, hogy a folyamatokat egészen a gyártástól kezdve a kiszállításig fenntarthatóvá tegyük.

A hagyományos boltok csökkenése, illetve a nagy mennyiségű szállítmányokkal is megbirkózó raktárok növekedése által az online kereskedelem számos esetben nagyobb mértékű pozitív környezeti egyensúlyt teremt a helyhez kötött kereskedelemhez képest. A B2B kereskedelem az ún. utolsó szakaszra, csomagolásra és visszaküldési arányra vonatkozó intézkedései nagy szerepet játszanak a környezet megkímélésében.

Az új jogi feltételeket, mint például az ellátási lánc átvilágításáról szóló törvényt vagy az olyan nemzetközi irányelveket, mint az ENSZ által meghatározott 17 Fenntartható Fejlődés Célt (Sustainable Development Goals) figyelembevéve, a B2B kereskedők beszállítóikkal szorosan együttműködve dolgoznak a fenntarthatósági céloknak való megfelelésért.

A KAISER+KRAFT Európa egyik vezető üzemi, raktári és irodai felszerelésekre specializálódó többcsatornás B2B vállalata. A cég több éve foglalkozik a fenntarthatóság témájával és folyamatosan ennek megfelelően optimalizálja folyamatait. Moritz Stadlerrel, a cég fenntarthatóságért felelős munkatársával a KAISER+KRAFT stratégiáiról és intézkedéseiről beszélgettünk. 

 

A KAISER+KRAFT fenntartható termékei a Unite-nál

A KAISER+KRAFT a TAKKT-csoport tagja és Európa egyik vezető üzemi, raktári és irodai felszerelésekre specializálódó többcsatornás B2B vállalata. A cég több mint 1000 munkatárssal 18 európai országban képviselteti magát. A KAISER+KRAFT hosszútávú céljai közt szerepel a gazdasági, ökológiai és szociális érdekek közti egyensúly megteremtése. Emellett a fenntarthatóság terén is példát kíván mutatni üzletágában.

A Unite oldalán megtalálja a KAISER+KRAFT fenntartható termékkatalógusát, valamint további információkat a cégről. A Unite felelősségvállalásáról és a fenntarthatósági törekvéseiről bővebben itt olvashat.

A KAISER+KRAFT egy hosszú múltra visszatekintő cég a B2B kereskedelemben. Az Ön mottója így szól: „Változtatni, mégis megőrizni”. Mit jelent Önnek a fenntarthatóság témája ebben a kontextusban?

Jól tudjuk, hogy cégként nyomot hagyunk magunk után, így felelősséget kell vállalnunk társadalmunkért és a világért, amelyben élünk. Ezért már 2011-ben létrehoztuk SCORE (Sustainable Corporate Responsibility) nevű programunkat. A fenntarthatóság cégünk vezérfonalaként szolgál, melynek alappillére a klímaneutralitás, a fenntartható termékportfólió, a nemzetközi fenntarthatóságért tett kezdeményezések és munkatársaink elkötelezettsége. Cégünk ezért tudatosan amellett döntött, hogy a Unite-tal együttműködjön. A Unite által nyújtott platform segítségével pontosan azokat a vevőket érjük el, akik számára a fenntarthatóság ugyanolyan fontos, mint számunkra.  

Az energia és a nyersanyagfelhasználás tekintetében a csomagolás és a szállítmányozási logisztika az e-commerce szektor kritikus pontjainak számítanak. Önök hogyan valósítják meg a fenntarthatóságot a B2B távértékesítésben Németország és egész Európa területén?

Fenntartható megoldásokba fektetünk be, valamint tudományos és logisztikai partnerekkel dolgozunk együtt a klímabarát szállítmányozás érdekében. Ennek keretein belül egy kétlépcsős üzleti modellt alkalmazunk, így raktárainkat különösen hatékony módon érjük el Európa-szerte. A Steinbeis Tanácsadóközpont professzora, Dr. Dirk Lohre és csapata megállapította, hogy ezek az utak másfélszer hatékonyabbak. Emellett kevesebb csomagolást használunk, valamint környezetbarát csomagolóanyagok, megújuló nyersanyagok, valamint újrahasznosított kartondobozok és műanyagok használatába fektetünk be. A csomagolóanyagok mérete is fontos szerepet játszik. A lehető legkisebb méretet részesítjük előnyben, így a csomagolásból eredő hulladék mennyisége is csökken ügyfeleinknél. Termékeink 80 százaléka közvetlen csomagolásban kerül kiszállításra.   

Minden alkalommal alaposan járunk el, amikor új beszállítókat veszünk fel fenntarthatósági kínálatunkba.

Minden alkalommal alaposan járunk el, amikor új beszállítókat veszünk fel fenntarthatósági kínálatunkba. Ennek részeként tanúsítványokat kérünk, valamint rengeteg tájékoztatást biztosítunk. Ez az elkötelezettség azonban kifizetődő.

Moritz Stadler, fenntarthatóságért felelős munkatárs, KAISER+KRAFT

Milyen kihívásokkal kell szembenézniük, amikor a fenntarthatóság szellemében a teljes ellátási láncot vitatják meg üzleti partnereikkel és közös megoldásokon dolgoznak?

Tapasztalatunk szerint a fenntarthatósági kritériumok gyakorlatba való áthelyezése még mindig rengeteg nevelőmunkával jár. Természetesen beszállítóink is tisztában vannak azzal, hogy a fenntarthatóság témája mára elkerülhetetlenné vált. A dokumentáció azonban időigényes és költséges, ha egy cég valóban hosszú távú változásokat szeretne eszközölni. Ezért minden alkalommal alaposan járunk el, amikor új beszállítókat veszünk fel fenntarthatósági kínálatunkba. Ennek részeként tanúsítványokat kérünk, valamint rengeteg tájékoztatást biztosítunk. Ezek az erőfeszítések kifizetődőek, hisz a fenntartható termékek utáni érdeklődés egyre nő. A szigorú kritériumok által pedig javul a minőség és a hitelesség a vásárló szemében. Így kötelességünknek érezzük, hogy ezt a hozzáadott értéket népszerűsítsük.

2023-ban lép érvénybe az ellátási lánc átvilágításáról szóló törvény Németországban és Európa-szerte is egyre nagyobb jelentőséget kap az etikus ellátási lánc témája. Önök hogyan készülnek fel erre?

Évek óta elkötelezetten szem előtt tartjuk az emberi jogokat és támogatjuk az ENSZ Globális Megállapodását. A már meglévő, visszaéléseket bejelentő forródrótot mostantól az ellátási láncról szóló törvény követelményeivel kapcsolatosan is igénybe lehet venni, amelyen keresztül az emberi jogi és környezetvédelmi átvilágítási kötelezettségek megsértése jelenthető be. Ezen kívül olyan eszközt használunk, amely segít az ellátási láncban jelentkező problémák felismerésére és megakadályozására. Így például országra, vagy és szektorra jellemző rizikókat is nyomon követhetünk. Ez a téma természetesen a beszállítóinkkal folytatott, hosszútávú stratégiai együttműködésünkre is kihat. Ennek során rendkívül körültekintően járunk el és igyekszünk javítani beszállítóink fenntarthatósági teljesítményét az ellátási láncban olyan független minősítéseken keresztül, mint például az EcoVadis.

Hogyan viszonyulnak a jelenlegi kiszámíthatatlan piaci helyzethez? A fenntarthatóságért tett lépéseik és a többéves tapasztalataik által jobban felkészültnek érzik magukat, mint más cégek?

Az elmúlt hónapok megmutatták, hogy a fenntarthatósági stratégiával rendelkező cégek könnyebben ellenállnak a jelenlegi krízisnek. Ennek fő oka, hogy ezek a cégek többek között fotovoltaikus rendszerek segítségével független módon jutnak áramhoz. Továbbá a németországi és európai ellátási láncra összpontosító cégeknek kevesebb szállítási nehézséggel kell számolniuk, mint azoknak, akik Ázsiából vagy a világ más részeiről szerzik be áruikat. Mi a hosszú távú partnerségekre összpontosítunk, így beszállítóink körülbelül 75 százaléka több mint tíz éve dolgozik velünk. Sőt, legtöbbjükkel már 20 éve működünk együtt. Ezért bízunk abban, hogy beszállítóinkkal és üzleti partnereinkkel együtt továbbra is fenntartható módon tudjuk ellátni és ügyfeleinket.

Köszönjük a beszélgetést!

Fenntarthatóság – az üzleti stratégia nélkülözhetetlen része

A fenntarthatóság TAKKT-csoport üzleti stratégiájának nélkülözhetetlen része. Meggyőződésük, hogy a fenntarthatóság az értékteremtés minden szakaszában előnyt jelent és tartósan növeli a vállalati értéket. A TAKKT-csoport fenntarthatóságról szóló angol nyelvű jelentését itt olvashatja.

Fenntartható fogyasztás
40 százalék bevétel több generáción átívelő termékekkel 2025-ig

Környezet
Klímasemlegesség direkt (Scope 1) és indirekt (Scope 2) kibocsátások esetén (2030-ban: 50 százalékkel kevesebb CO₂, mint 2021-ben)

Alaptevékenység
2025-ig 80 százalékos beszerzési mennyiség fenntarthatósági tanúsítvánnyal rendelkező beszállítóktól