Mindjárt a legelején felmerülhet a kérdés: „Miért az év supply chain eseménye”?
Lássuk csak: több mint 600 résztvevő, 30 kiállító, 50 előadás, és mindez 3 nap alatt.
Manapság a fenntarthatóság és a fenntartható fejlődés az egyre gyakrabban hangoztatott témakörök közé tartoznak. Nagyon fontos, hogy ne csak beszéljünk róla, hanem tegyünk is érte – cselekedjünk úgy, hogy közösen egy fenntartható jövőt alakítsunk ki.
Mindezek miatt a fenntarthatóság és felelős ellátási láncok kerültek középpontba az idei MLBKT kongresszuson – melyet október 19-21. között immár 30. alkalommal rendeztek meg a siófoki Hotel Azúrban.
Egy konferencia minősége a magas színvonalú előadásokban mutatkozik meg, akárcsak az idei rendezvényen is: míg például a Unite (Egerszegi Zsófia képviseletében) és a KPMG a fenntarthatóságra fektette a hangsúlyt, addig a CLAAS képviselője az SAP eWM rendszer előnyeit mutatta be. A kávészünetek alatt a részvevőknek lehetőségük volt eszmecserére, személyes kapcsolatok kialakítására.
A Unite nemcsak előadást tartott, hanem egy standdal is rendelkezésre állt azoknak, akik többet szerettek volna megtudni a szolgáltatásainkról és megoldásainkról. Mindez nem sikerült volna egy jól együttműködő csapat nélkül, Egerszegi Zsófiával (Senior Key Account Manager) az élen és a szlovák (felvidéki) regionális csapat támogatásával, akik szükség esetén teljes mértékben helyettesítették őt a standnál.
A kongresszus második napja egy ünnepélyes bankett vacsorával és kiállítói nyereményjátékkal zárult, amely után szintén lehetőség volt kötetlen beszélgetésekre. A Unite (Mercateo Magyarország Kft.) 3 kiállítói díjjal gazdagodott, többek között egy háromnapos belepőjeggyel a jövő évi MLBKT kongresszusra. Ennek is köszönhetően, jövőre ismét részt vehetünk ezen a fantasztikus rendezvényen 😊.
![](https://unite.eu/img/containers/assets/uploads/bard/1.jpeg/466aa6b2892ab74f6371e859f94ebac6.jpeg)
![](https://unite.eu/img/containers/assets/uploads/bard/2.jpeg/6c570d9c91a2edb717d3d6e41a6f6872.jpeg)
![](https://unite.eu/img/containers/assets/uploads/bard/8.jpeg/4941f5dd4b87c073eaa8e4ac8f5f3354.jpeg)
![](https://unite.eu/img/containers/assets/uploads/bard/5.jpeg/59c115647dd134260273f44b9e489f09.jpeg)
![](https://unite.eu/img/containers/assets/uploads/bard/9-1666862243.jpg/53125b7960058ce71514ae70f317f027.jpg)
![](https://unite.eu/img/containers/assets/uploads/bard/14-1666862259.jpg/aa55861135dd02fc85614ea0987a49bf.jpg)
![](https://unite.eu/img/containers/assets/uploads/bard/313012113_491149253064473_6602400858835004446_n.jpg/5f43898276e4ba41260b40a658b1c485.jpg)
![](https://unite.eu/img/containers/assets/uploads/bard/4.jpeg/23b63215c960da1348cfc1fe2e348468.jpeg)
![](https://unite.eu/img/containers/assets/uploads/bard/21.jpg/47b208e1bcff8f81838e42837c052bd7.jpg)
![](https://unite.eu/img/containers/assets/uploads/bard/11-1667381531.jpg/c18d5993ea4c6a83a506b4b511f23c6f.jpg)
![](https://unite.eu/img/containers/assets/uploads/bard/1.jpeg/2304128bd1fe4e293768e5018fc81e15.jpeg)
![](https://unite.eu/img/containers/assets/uploads/bard/2.jpeg/92d3e7b53e510f16cb003400c188ba54.jpeg)
![](https://unite.eu/img/containers/assets/uploads/bard/8.jpeg/15a29521e6fd8fb4728c7cbd83b2b7dd.jpeg)
![](https://unite.eu/img/containers/assets/uploads/bard/5.jpeg/b26a75332253c7a01c8355a5e7addaf7.jpeg)
![](https://unite.eu/img/containers/assets/uploads/bard/9-1666862243.jpg/fe44be084ae3f98827fc4df4f65cbb15.jpg)
![](https://unite.eu/img/containers/assets/uploads/bard/14-1666862259.jpg/fbf917d8c5863b6b2b9d1d18052c8cdd.jpg)
![](https://unite.eu/img/containers/assets/uploads/bard/313012113_491149253064473_6602400858835004446_n.jpg/7339bc10aeb11484ff28f583f92a6e48.jpg)
![](https://unite.eu/img/containers/assets/uploads/bard/4.jpeg/6ec42859389a56c22c0127083025bd10.jpeg)
![](https://unite.eu/img/containers/assets/uploads/bard/21.jpg/b0a4ca0c7bbbb7bd7d665171173ee3bb.jpg)
![](https://unite.eu/img/containers/assets/uploads/bard/11-1667381531.jpg/9d38c46a6108dae8992e39dcd9dc7865.jpg)