Használt, de új állapotú, profin feldolgozott és általában garanciás: a felújított eszközök, mint okostelefonok, tabletek és laptopok piaca nő. A számítástechnikai eszközök újrahasznosításának szükségét nemzetközi tanulmányok is alátámasztják. Az Egyesült Nemzetek (UN) közleménye szerint évente körülbelül 50 millió tonna elektromos hulladék keletkezik, melynek csupán 20%-a kerül újrahasznosításra. Komoly intézkedések nélkül a globális elektromos hulladék 2050-ig 120 millió tonnára nőhet. Ez nem csak a környezet számára káros, de rengeteg ember egészségét is veszélyezteti.
Hasznosítsa újra, ahelyett, hogy eldobná
Az olyan cégek, mint a bb-net azonban gátat vetnek ennek a trendnek. A környezetvédelem témája a családi vállalkozásnál főszerepet játszik. Évente több, mint 100.000 számítástechnikai eszközt hasznosítanak újra. A hardverek újrahasznosítása során csak 2020-ban több, mint 20 millió kilogramm szén-dioxid-egyenérték kibocsájtást tudtak megakadályozni, amely az új eszközök gyártása során felmerült volna.
Refurbishing és a bb-net
Mi történik a régi hardverekkel, miután elromlanak? Cégek és közintézmények számára újrahasznosított számítástechnikai eszközök esetében az úgynevezett „Refurbishing” eljárás jelentősen hozzájárul a fenntartható jövőhöz. Ennek alkalmával régi eszközök minőségi javítását végzik el, hogy ezek újra használhatók és eladhatók legyenek.
A bb-net Európa legnagyobb számítástechnikai feldolgozói közé tartozik, és már több mint 25 éve aktív résztvevője a körkörös gazdaságnak.
Marco Kuhn, a bb-net IT Remarketing értékesítési vezetője az alábbi interjúban taglalja, hogy mely előnyökkel jár az eszközök újrahasznosítása, illetve, hogy reagál erre a piac.
Mi olyan izgalmas a cégek számára újrahasznosított számítástechnikai eszközökben?
A fenntarthatóság témája már évtizedek óta foglalkoztatja a bb-net munkatársait. Hiszünk a körkörös gazdaság hozzáadott értékében és szeretnénk azt az utat megtalálni, amellyel mi is hozzájárulhatunk ehhez. Ezért is örülünk annak, hogy egyre több cég és állami szervezet ismerte fel a fenntartható termékéletciklus és a zöld beszerzés jelentőségét. A tönkrement elektromos eszközök feldolgozása által nem csak a környezetnek tesznek jót és társadalmi kötelezettségeinek tesznek eleget, de további tőkét is képesek megteremteni az új termékek beszerzésekhez. Az újrahasznosított eszközök emellett egy költséghatékonyabb alternatívát jelentenek az újakkal szemben.
Rengetegen nem tudják, hogy az újrahasznosított hardverek teljesen megfelelnek a teljesítményre, garanciára és minőségre vonatkozó legkorszerűbb követelményeknek. Azonban, sok más dologhoz hasonlóan, a felújított eszközök megítélése is fokozatosan javul. Használatuk egyre népszerűbbé és elfogadottabbá válik.
Miért haboznak mégis a cégek és közintézmények a szolgáltatás igénybevételét illetően?
Pontosan a szakmai területen volna szükség még több útmutatásra és szabvány bevezetésére a használt eszközökkel kapcsolatos fenntartások leküzdésére. Sokan nem tudják, hogy az újrafelhasznált gépek megfelelnek a teljesítményt, garanciát és minőséget érintő követelményeknek. Azonban, mint sok más esetben, a Refurbishment is megköveteli, hogy másképp gondolkodjunk. Az érdeklődés és az elfogadás mindenesetre folyamatosan nő.
Milyen változásokat vél észrevenni a piacon a Covid-19 vírus okozta járvány kitörése óta?
Ahogy más iparágaknál is, az IT területe is globális problémákkal nézett szembe a szállítmányozásban. Ahol nem volt lehetséges az új számítástechnikai felszerelések beszerzése, ott a cégek és közintézmények használt gépeket vették igénybe. A felújított laptopok, monitorok és szerverek használatával kapcsolatos pozitív tapasztalatoknak köszönhetően a „zöld” alternatívák iránti elfogadás is megnőtt. Az új eszközök szállítmányozásban tapasztalható problémák azonban a használt termékek piacára is hatással van és árnövekedést okozhat. Ezen kívül mi is megérezzük az egyes alkatrészek megnövekedett szállítási idejét. Hisszük azonban, hogy a helyzet hamarosan javulni fog.
Melyek azok a tényezők, amelyeket a gyártó már a termék tervezésekor szem előtt tarthat ?
Egy döntő lépés, hogy az új termékeket újrahasznosított anyagból állítsák elő. Ezáltal a már elszállított műanyaghulladék mennyiség csökkenhet és a környezetet is kevésbé terheljük. A vezető informatikai cégek, mint a HP, Dell, vagy a Microsoft már a tengerben fellelhető műanyagot, az úgynevezett óceán műanyagot, hasznosítja újra – amelyből új gépházakat, vagy egereket gyártanak.
Egy másik fontos tényező a termékek tervezésénél az eszköz moduláris, azaz könnyen átalakítható szerkezetének figyelembevétele. Erre példaként szolgálnak az úgynevezett ,,framework laptopok”, amelyeknél az alkatrészekhez való egyszerű hozzáférés biztosított. Az egyes alkatrészeket ragasztó helyett csavarokkal rögzítik egymáshoz, valamint tartós használatra tervezték őket. A gépeket így korlátlanul javíthatják, bővíthetik és fejleszthetik a szabványnak megfelelő szerszámokkal. Az említett tényezők mind nélkülözhetetlen szerepet játszanak abban, hogy az informatikai eszközök első életciklusuk után egyszerűbben bekerüljenek a fenntartható körkörös gazdaságba.
Miért választotta a Unite-ot?
A bb-net korábban kellemes tapasztalatokat szerzett a Mercateóval kapcsolatban. Így annál izgatottabbak vagyunk, hogy az új márka, a Unite és a Sustainable-Choice-Initiative kezdeményezés által még több lehetőségünk nyílik szolgáltatásainkat egy nagyobb ügyfélkörnek felkínálni. Különösen nagyra értékeljük, hogy a Unite szívügyének tekinti a fenntarthatóságot. Platformként a Unite emellett minden olyan szempontnak eleget tesz, ami az e-beszerzésben fontos lehet az ügyfél számára – mindenekelőtt a fenntartható beszerzésnek.
Köszönjük a beszélgetést!